Egy világ vége (részletek)
Az ajtón kilépve felragyogott az arcom, de mindjárt hátat fordítottam a verőfénynek, amely beragyogott mindent, és csak a fülemet simogatták a napsugarak, mégis minden porcikámban élveztem a nemnormális meleget, amely hirtelen mozdulattal rántotta ki a hóvirágok fejét a földből, és egymásra uszította a sirályokat a fejem fölött, miközben a világkatasztrófa gondolata és a nyomában járó bűntudat csak egyszer kísértett meg, mintha nem is sejteném, hogy Alaszka olvadozik, metán szabadul fel, hatalmas mamutok és aprócska baktériumok élednek újjá, és ha a szembejövőkre néztem, felragyogott az arcom, és ha valakit megelőztem, a szívem szaporábban vert, és ha valaki megelőzött, szívből gratuláltam, mintha nem is a vesztünkbe rohannánk mind, mint a bogár, amely a homlokomnak koppant (talán nem is bogár, hanem aprócska, földönkívüli űrhajó volt?), és eszembe juttatta az embert, aki folyton nekimegy mindennek és mindenkivel összekoccan, kapufára lövi magát és kifelé pattan, mígnem gondol egyet, leül a földre és többé meg sem mozdul, nem csinál semmit, így kellene, de nem lehet, menni kell, acélos léptekkel átgázolni a narancsszínű migréntől fetrengő városon, hogy majd hazaérve ledobáljak magamról mindent, eget, földet, hóvirágot, takaró alá bújjak, a falat nézzem, és eljátsszam, hogy itthon vagyok, még véletlenül sem egy fordulatokban gazdag, galaktikus kalandban.
[...]
Fénylik a homlokom, a tenyerem izzad. És émelygek. Akadozva sorolom a panaszokat, hasfeszülést, hajhullást, fejfájást, bőrpírt, heves szívdobogást, éjszakai virrasztásokat, összevissza mondok mindent, ami eszembe jut, és amit nem szégyellek kimondani. Mintha kavicsot rugdosnék az aszfalton, rossz hallani. A falióra másodpercmutatójának kattogása folyton kizökkent, ami érthetetlen mértékben feldühít. Mostanában szinte minden. Erről hallgatok, és a füzetet sem veszem elő, nem akarom, hogy lássa: a borítóját színpompás orchideák és kolibrik díszítik, pedig precízen fel van írva minden, és valamit biztosan kihagytam. Türelmesen végighallgat, és kijelenti, hogy valami irritációról lehet szó, valamit nem tud megemészteni a szervezet, esetleg van ötletem rá? Akkor vezessek naplót és figyeljem, mi az, amitől romlik az állapot, szeszes italt, kávét és zsíros, fűszeres ételeket ne fogyasszak. Kis szerencsével megússzuk ennyivel, mosolyog rám, de azért egy hasi ultrahang nem ártana. Jó, motyogom, és elpirulok, mint egy szerelmes, de a hasamban nem pillangók verdesnek, doktor úr, sziszegem összeszorított fogakkal, és bárgyún mosolygok, mialatt ő a képernyőre meredve két mutatóujjával veri a billentyűzetet. A jobb kezemet, most veszem észre, végig a hasamra tapasztottam. Tudja, az az igazság, hogy valami napról napra növekszik bennem, rugdos, bökdös, hegyes körmeit az irhámba mélyeszti, én pedig egyfolytában vakarózok, így tapogatjuk le egymást. Pállott tenyere belülről a számra tapad, nem hagyja, hogy beszéljek. Nézze, mintha csiklandoznának, összerándulok, a szőre, akár egy gyapjúpulcsi, legszívesebben letépném magamról, úgy szúr, de ha egyszer nem tudom magam kifordítani! Ha magára nézek, esküszöm, ő is leskelődik. Bárcsak otthagyhatnám egyszer a tükörben, miután lekapargattam a koszmókat a fejemről, és kitépkedtem az ősz hajszálakat. Ez persze nem ilyen egyszerű, tudom, sőt a lelke mélyén anyám is tudja: mikor kezeit tördelve a nyeszlettségemért korhol, és én ezt reflexből kikérem magamnak, duettünkben a fiatalságunkat siratjuk. De velem ellentétben ő megrázza magát, és úgy csinál, mintha bármit is tehetnénk, mármint ő és én, nevetnem kell. Gyógyteát hoz, orvoshoz küld, jósnővel konzultál, az ismerősei gyerekeinek mesébe illő történeteivel zsibbaszt, mert ő sosem adja fel a reményt, ami bennem a jelek szerint éppen átalakulóban van valami ismeretlenné.
felkészülés az interjúra
és ha rákérdezne azt válaszolnám
hogy az amatőr azt jelenti hogy valaki jó
okkal tesz valamit ami nem feltétlenül jó
ami pedig a varázslást illeti
arról nincs mit mondanom
majd akaratlanul rákacsintanék
és lesütött szemmel hátradőlnék
(hátha nem vett észre semmit
vagy azt hitte csak tikkelek)
hogy belekortyoljak a chilis forró csokimba
hiszen tél volna és titkon élvezném
a könnyű irritációt amit a feltoluló könnyek
elfojtása okoz miközben mosolyogva
várnám a következő kérdést arról a dologról
amiről egyáltalán nem szeretnék beszélni
nagy levegőt vennék és
erőművészet
a legnagyobb mutatványom:
megállni előtte és nézni
néha egészen közelről
néha egészen sokáig
érezni a leheletét
ahogy benedvesíti a bőrt
érezni a sodrását
ahogy a véráram fut vele
nézni mit mutat
elhinni mindent
mégse lépni bele
lakatlan
most tudtam meg hogy a réten
a nyárfasor végén van egy házam
az udvarán elfér minden eddigi
mutatványom a kertjében barackfák
és tűzliliom ezer más növény között
a szobái világosak kevés a bútor
építőanyaga emlékek szavak fény
és régről ismerős szagok keveréke
kerítése nincs ajtaja nyitva
azonnal költözhető
de végtelen messzi
lakatlan vidékre
senki sem vállal fuvart